Szeretném tudatni önökkel, hogy amit vásároltam önöknél adagoló gélt
betöltöttem az autómba, ami egy 2004.12 havi Renault Clio, 1.5DCI 82 lóerős
motorral. Az üzemanyag nem megfelelősége miatt igen csak sérültek voltak a
porlasztó csúcsaim ill. a nagynyomású pumpám. Az autó fehéresen füstölt
nagyobb gázadásra ill. folyamatosan hibakódot generált. Az üzemanyag rendszer
tisztítása után és a revitalizáló gél használata után nem hittem a szememnek
és a fülemnek, mert az autó nem füstölt, nagyobb gázadásnál sokkal
dinamikusabb, csendesebb, az alapjáratnál lévő vibráció is megszűnt. Pedig
még csak kb. 60 km óta van benne a gél. Így nagy valószínűséggel megúsztam a
300.000 Ft környéki üzemanyagrendszer felújítást. Ha van rá lehetőség csak
ajánlani tudom minden Renault dieselbe, amiben Delphi befecskendező rendszer
van. Jövő hónapban szerintem bevásárolok motorolajból és váltóolajból is. Még
egyszer köszönöm a segítségüket.
Egy nagyon elégedett vásárló
XADO SIKER!
A Duna Autó Rallyecross Országos Bajnokság második futamát a
Máriapócsi Rabócsi Ringen rendezték 2010. 05.23-án. A verseny nehéz
feltételek mellett zajlott, mert pálya egyik részén szilárd, a másik
részén homokos talajon kellett összemérniük tudásukat a versenyzőknek
és versenyautóknak. A Divizió 9 csoportban az 1400 cm3-es géposztályt
Marcell György, A TQS Kft. versenyzője, Xado kenőanyagokat használó
Skoda 130 tip. autójával nyerte.A sikerhez hozzájárult a Xado olajok
nagymértékű súrlódáscsökkentő hatása, mert nála erősebb kocsikkal
versenyzőket sikerült maga mögé utasítani. Ezzel az eredménnyel az
éves bajnokságban a 2. helyen áll.
A Skoda Klub Hungary
2009.09.15.-én, nagy érdeklődés mellett, a különösen kanyargós ,
Kakucsringen rendezte meg a Speed Proex Kupa 3. fordulóját. A versenyen Patonai László a Pato Motorsport versenyzője első helyezést ért el a
Xado
kenőanyagokkal üzemeltetett Skoda 120 L típusú autójával az 1500 cm³-es
kategóriában. Különösen nehéz dolga volt, mert az autó farában csak egy 1300
cm³-es tuningolt Favorit motor működött. Így szükség volt minden
teljesítménynövelési lehetőségre pl. a motor belső súrlódását csökkentő Xado
10W-60 Rally Sport motorolajra, és a sebességváltó valamint a differenciálmű
veszteségeit csökkentő fémkerámia géllel ellátott 75W-90 szintetikus
hajtóműolajra. A sikerhez hozzájárult, hogy az átalakított hengerfejjel és
két dupla Weber karburátorral ellátott 120 lóerő körül teljesítő motor, még
könnyített főtengelyt, dugattyúkat és lendkereket kapott, amik a gondos
kiegyensúlyozás után akár 8000 f/p-ig történő pörgetést is lehetővé tettek.
Szabó Dénes tuning mérnök, autóversenyző, újságíró, autóalkatrész kereskedő
Egy
barátomtól hallottam, hogy a Xado revitalitáló kenőanyagok különleges
tulajdonságokkal rendelkeznek az eddigi kenőanyagokhoz képest. A legjobb
tapasztalat a saját, tehát célszerűnek tartottam kipróbálni.
Mivel az esedékes olajcsere még messze volt, így a motorolajat nem cseréltem
le, hanem a Xado revitalizáló gélt töltöttem a 2003. évi gyártású Skoda Fabia
Kombi 1,4 16 V 100 Le 72819 km-t futott autóm motorjába.
A Xado revitalizáló gél betöltése után a fedélzeti számítógép már az első 150
km megtétele után mutatta, hogy azonos hűtőfolyadék és motorolaj hőmérséklet
mellett, kisebb az alapjárati üzemanyag-fogyasztás, 0,6 lit/ó helyett 0,5 lit/ó,
ami kb. 17 %-os fogyasztáscsökkenésnek felel meg.
A használt 0W-40 SL/CF jelű Castrol Race motorolaj, ami már a viszkozitásából
adódóan is energiatakarékos, a Xado kerámia revitalizálóval még további
üzemanyag-megtakarítást biztosított. A betöltés után 1500 km-el már 0,3-0,4
liter/100km benzin-megtakarítást tapasztaltam, a továbbra is az előzőekhez
hasonló átlagos használat mellett. Az autóba épített VW motor eddig is
alacsony 0,3 lit/1000 km-es olajfogyasztása 0,2 literre mérséklődött. A kocsi
fürgébb lett, a jobb gyorsulás különösen a magasabb fordulatszám
tartományokban volt tapasztalható, feltehetően a lecsökkent belső súrlódás
eredményeként megnövekedett teljesítmény miatt, de ilyen méréseket nem
végeztem. Az utastérben a zajcsökkenés nem volt hallható, mert az amúgy sem
zajos autót, utólag beépített, rendkívül jó, kétrétegű hangszigeteléssel
láttam el, ami alig hallhatóvá tette a motort.
A kedvező tapasztalatok, a szakirodalom és mások eredményeinek tanulmányozása
után egyértelművé vált, hogy a Xado gél segítségével, várhatóan jó esélyekkel
indulunk el a Skoda Klub Hungary által 2009.07.04-én rendezett
üzemanyag-takarékossági versenyen. A MOL által korábban rendezett hasonló
versenyen elért első helyezés alapján, úgy gondoltam, a megfelelő
vezetéstechnika és a Xado revitalizáló segítségével jó eredményt tudunk
elérni. A verseny távja 100 km volt, a
Balatonakali-Nagyvázsony-Pula-Nagyvázsony-Kapolcs-Tapolca-Balatonederics-Balatonakali
útvonalon.
Az indulók közül, a motornagyságtól független, benzines kategóriában, Skoda
Fabia Kombi 1,4 16 V 100 Le autónk futott egyedül Xado üzemanyag takarékos
kerámia revitalizálót tartalmazó motorolajjal. Ez a tény jelentősen
hozzásegített ahhoz, hogy az összes induló közül a legkisebb fogyasztást
sikerüljön elérni. A 100 km-es távot4,1 liter benzinnel sikerült
megtennünk. Ez azért is különösen figyelemre méltó, mert a verseny nem
sík úton, hanem a Balaton felvidék dimbes-dombos, erős kanyarokkal tarkított
útjain zajlott. A nehézségre jellemző, hogy voltak olyan szűk kanyarok, ahol
sokszor 30 km/órás sebességgel lehetett csak befordulni. Ilyen körülmények
között kellett teljesíteni a hétvégi forgalomban az útvonalat 58 km/órás
átlagsebességgel, a KRESZ előírásait betartva.
Elhatároztam, hogy a jövő évi versenyre már a sebességváltóba és az
elektrohidraulikus kormány szervórendszerébe is Xado motorolajat fogok
tölteni, ami súrlódáscsökkentő hatása miatt, várhatóan még további
benzin-megtakarítást fog eredményezni.
A pozitív tapasztalatokat a már 10W-60-as Xado Rally Sport olajra átállított
versenyautóink kiváló eredményei is alátámasztják.
A
Vita-Flush belső motortisztító hasznosságáról az alábbi tesztben
győződtem meg.
Barátom panaszkodott, hogy
Opel
Astrája F (1,6 16V motor) kopogó hangot ad 157000 km óraállásnál. Az
általa felkeresett szerelő megállapította, hogy az egyik hidraulikus
szelephézag kiegyenlítő nem működik és az emiatt bekövetkezett nagy
szelephézag a csattogás oka. A javítás módjaként a 16 db
hidrotőke cseréjét jelölte meg, mert nem lehet megállapítani melyik a
hibás. A javítás összegét 100.000 Ft körüli összegre becsülte, amelyből csak
az anyagköltség 86000 Ft. Barátomnak ennyi pénze nem lévén, hozzám fordult
mit tegyen. Állítsa le az autót, amíg összespórolja a pénzt, vagy mégis tudok
valami megoldást. Javasoltam, hogy próbáljuk meg a
Xado
Vita-Flus motortisztító termékét, melyet a gyártó az általános belső
motortisztításon kívül,
speciálisan a hidrotőkék megbontás nélküli tisztítására is ajánl. A
betöltéstől számított 500 km után a
hibás
hidrotőke miatti szelepzaj teljesen megszünt, amelyet egy Opel
specialista is megerősített, aki nem tudta, hogy azzal probléma volt.
Olajcsere után a motor, továbbra is hibamentesen üzemel. Ezt az egyszerű
javítási módot mindenkinek tudom ajánlani, különösen a sokhengeres,
többszelepes, hidrotőkés motoroknál, akár meghibásodás megelőzés jelleggel
is.
Szerelőm hívta fel a figyelmem a Xado termékekre. Mivel elég közel lakom
felkerestem a Forex Kft-t. Az autóba először Xado LHM és XADO szervó javító
gél került. A hidraulika
rendszert mintha felújították volna. A hidraulika szivattyú hangja teljesen
megszűnt, az autó igen gyorsan emeli magát még hosszabb állás után is. A
kedvező tapasztalatok miatt került aztán a motorba Xado 10W-40-es félszintetikus motorolaj, a váltóba Xado ATF III-as váltóolaj. A váltó működöse
azóta szinte észrevétlen, mintha fokozatmentes lenne. Rántás, rángatás nélkül
vált fel/le. Motorba egy balatoni út előtt belekerült az első tubus Xado
Diesel gél. A Balatonnál a második, majd hazaérve a harmadik tubus is. Az
autó ezek után érezhetően erősebb lett, fogyasztása pedig igen jó (6-6.5
L/100 km), motorzaj is csökkent. Az autóval azóta elmentünk az ICCCR2008
(Nemzetközi Citroën találkozó)-ra Róma mellé (majd 3000 km-es út) és egy
másik kb. 2000 km-t mindenfelé itthon és a váltóolaj még mindig szép piros,
egyáltalán nincs megégve. Személyes tapasztalatom igen kedvező, bátran merem
ajánlani a Xado termékeket mindenkinek, de különösen idősebb, kopottabb
motorú autótulajdonosoknak, de új autóba is állagmegóvásként, méreg drága
javítások megelőzésére.
Spindler Autósport tesztje: XADO Kerámia váltóadalék és XADO 10W-60 Rally
sport olaj vizsgálata
OPEL F ASTRA és OPEL TIGRA versenyautókban.
A részletes tesztjelentést letöltheti itt!
Csákó
Ferenc mérnök-közgazdász
F-500 és F-3-as motorcsónak versenyző, többszörös EB VB I.-III. helyezett
A
versenyzés során a propeller meghajtás extrém terhelési viszonyok között
működik a 250 lóerős 14000 fordulatszámú motornak köszönhetően. A kis méretű
kúpkerekes hajtómű csupán 700 cm3 olajat tartalmaz, ezért minden
verseny után le kell cserélni a rendkívüli igénybevétel miatt. Még így is 2-3
futam után javításra, illetve cserére szorul a hajtómű, a fogaskerekek,
illetve a csapágyak kopása miatt. A terhelés okozta kopás és főleg a
súrlódási veszteség csökkentése és az ezzel járó előnyök döntő fontosságúak a
jobb időeredmény elérése miatt.
"Többféle adalékot és hajtómű olajat kipróbáltam már. Ez idáig a legjobb
eredményt a XADO fémkerámia felületképző gél és az ugyancsak fémkerámia
adalékot tartalmazó XADO 75W-90 hajtómű olaj kombinációjával értem el.
Többszöri futam után még mindig sokkal halkabb a meghajtás és semmi előjelét
nem tapasztalom az ilyenkor már esedékes kúpkerék és csapágyak cseréjének.
2 év és 15 verseny után ...
Telt az idő, a hajtómű 2 éven át, 15 versenyt és az edzéseket is
végigdolgozta a XADO 75W-90 hajtómű olajjal (0,7l töltettel) anélkül, hogy a
hajtóművet cserélni kellett volna.
Talán még többet mehetett volna, ám az egyik tűgörgős csapágy kosara
széttört, ijesztő zajokat adva ki magából. Szétszedtük és a képeken látható
enyhe kopásokat tapasztaltunk. Máskor egy ilyen kosártörés esetén a
fémdarabok, görgők sokkal mélyebb nyomokat hagytak a csapágyfelületen és a
hajtóművet komplett ki kellett cserélni. A XADO
felkeményítette a felületeket, így a sérülés sokkal kisebb a csapon és a
házban is."
Bővebb információ:
Király Motorcsónak Szerviz
1031 Budapest, Római Part 19.
Telefonszám: 242-2372
Fax: 242-2373
www.kiralyjacht.hu
Urr József taxis
Mercedes Vito, 2.3 turbó diesel.
Majdnem 600 ezer km-t futottunk együtt. Ezalatt kissé gyengébb lett a motor.
Ismerősök javaslatára XADO géllel kezeltem.
A régi kedvenc emelkedőmön 2-es fokozatban alig értem fel a tetőre, most pedig a tető előtt combos gázra csaknem kipörögnek a kerekek.
Ma vásároltam szervó adalékot is.
Hefkó János gépészmérnök, hajóskapitány és idegen nyelvű (angol) gépjármű oktató
A tanoncok 130 ezer km alatt kivették az erejét a diesel VW Polonak. A motor zajos lett, füstölt, nem akart felmenni egy rendesebb dombra.
Kollégáim javasolták, hogy kezeljem a motort XADO géllel.
3 tubust javasoltak, de gondoltam próbaképpen 1 is elég lesz.
Benyomtuk a pasztát és amíg megírták a számlát már csendesedett is a verda.
3 hét múlva visszamentem és megvettem a következő 2 tubust is.
Vettem adalékolt olajat is a következő cseréhez.
Ezt nem mertem volna megtenni három héttel ezelőtt, levett olajbeöntő sapka esetén járó motor mellett állni……
A VW Caddy 1,9 PDTDI motorja olyannyira fröcsögött hogy nem úszta volna meg a fehér ingem olajpöttyök nélkül.
A Forexban jártam akkumulátorért amikor beszélgettünk a XADO olajokról és karbantartó gélekről. A csodákban én sem hiszek, de olyan olcsó volt egy kezeléshez szükséges "anyag", hogy áldoztam az autómra annyit. Javító műhelyben ennyi pénzért csak azt mondják el, hogy fel kellene újítani a motort.
Néhány száz kilométer után érezhetően csendesebb lett a motor, dinamikusabb is, és ami engem jobban meglepett, hogy akár fehér ingben is nézegethetem a kartell gázt, mert nincs is igazán.
A XADO dízel gél alkalmazása után jelentősen lecsökkent a kartergáz, sokkal rugalmasabb, csendesebb járású lett a motor.
A képen egy VW Passat kormánymű tengely csapágyazása látható.
Előélete: tömítési hiba miatt víz került a csapágyba.
A rozsda a kép tanúsága szerint "megette" a csapágyat.
A csapágyat leszerelni nem lehetett (nem volt értelme), mert a belső gyűrű közvetlen a tengely anyaga volt.
Veszteni való nem lévén, kipróbáltuk, mit tud a XADO repairing zsír.
Ez az anyag mintegy 80%-os kopást képes helyreállítani. Amint látható ez a kopás sokkal nagyobb ennél.
Feltöltöttük a csapágymaradványt XADO zsírral, majd egy fúrógéppel a tengelyt forgatni kezdtük a külső gyűrűben.
Az első fordulatok alatt meglehetős csikorgást, kattogás hallottunk,
majd egyre simább járás után elfogadható mértékü csapágyzajt adott.
Nem állítjuk, hogy a gyári új csapággyal azonos értékű csapágyat kaptunk, azonban összeszerelve
a kormánymű a mai napig is elfogadhatóan működik.
Ez egy extrém eset, de a Xado gyártója általában azt szavatolja,
hogy a gyári tűréshatár szélére kopott csapágyat képes helyreállítani.
Eperjesi László magánfuvarozó vagyok. Régóta koptatom az aszfaltot. Volt már sok autóm, hallottam sok csodaszerről, tapasztaltam is többször, hogy nem minden löttytől lesz a motor annyival jobb, mint állítják.
A mostani gépem egy IVECO EUROCARGO 240LE dízel.
Jól szuperál, de a fogyasztását igyekszem csökkenteni, hiszen az közvetlenül zsebre megy. Bizony megitta a 18 litert 100 km-en.
Ugyan még csak 230000 km van benne, az olajfogyasztása mégis 3-4 liter volt 10000 km-enként. A mai üzemanyag és olajárak mellett ez komoly terhet jelent.
Amikor először találkoztam a XADO motorolaj adalékkal, azt gondoltam, hogy no lám egy újabb próbálkozás a pénztárcám könnyítésére. A bemutatott nemzetközi tapasztalatok azonban elgondolkoztattak és úgy döntöttem, kipróbálom. Olajcserekor 6 tubus (6×9ml) XADO kerámia gélt adagoltunk a motorolajba.
A XADO kezelés után néhány száz kilométer múlva feltűnt, hogy az alapjáraton zavaróan rezgő fülkém elcsendesedett, a motor simábban kezdett járni. Úgy kb. 1500 km után a motor nem csak csendesebb, de dinamikusabb is lett, szinte úgy húzott, mint új korában.
Többször ellenőriztem az olajszintet, de mostanáig, 13000 km-el a kezelés után még nem kellett rátölteni. Az üzemanyag átlagfogyasztás mára 16 liter/100 km körül megállapodik.
A következő olajcserekor a XADO motorolajaiból választok majd, mivel azok már tartalmazzák a jótevő fémkerámia adalékot is.
Vincze Gábor árufuvarozó vagyok, szabadidőmben megrögzött rallys. Van egy Opel Corsa 1.6 GSI-m. Nem mai csirke, de versenyezni pont jó.
A március 15-i FRT rallyra készültem, ám a váltóm iszonyú hangja miatt kétséges volt az indulás. Idő nem volt már a szétszedésre, javításra, de mindenképpen startolni akartunk.
Véletlenül jártam a Forex Autóalkatrész Nagykereskedésben, ahol éppen a szétszedés nélküli hajtómű javításról beszélgettek. A dolog lényege egy bizonyos XADO fémkerámia adalék, amelynek létezik váltóba tölthető verziója is.
Nem hittem ugyan a "csodában", de más választásom nem nagyon volt, így lesz-ami-lesz alapon kipróbáltam.
Vettem hát egy adagot, ami úgy nézett ki, mint egy kis méretű fogkrémes tubus, mindössze 9ml. Ezt belenyomtuk a váltóba. Alig mentünk két utcányit és nem akartunk hinni a versenyzajhoz szokott fülünknek. A váltó nem csak hogy elcsendesedett, hanem kezesebb is lett. Úgy járt, mint kés a vajban. Hátra volt még az igazi próbatétel, maga a verseny. Vajon kibírja-e a gyilkos futamot és meddig marad meg a hatása?
A váltónk a versenyt kibírta. El is határoztuk, hogy javítás nélkül futunk neki az április 12-i FRT rallynak, mert a váltó azóta is csendesen muzsikál.
A következő motorolaj cserénél kipróbáljuk a fémkerámiával adalékolt, speciálisan a rally sportra kihegyezett 10W-60 versenyolajat.